Rólam
Szilágyi Heléna vagyok, 1989-ben születtem Budapesten. Jelenleg gyermekpszichológusként dolgozom több helyen, de grafikusi végzettségem is van, emellett amatőr szerkesztőként 2016-tól a Lendület Magazin és 2018 júliusa óta a Porcelánszív Irodalmi Folyóirat csapatát is erősítem.
Már gyermekkorom óta egyszerűbben ment papíron kifejezni magam, mint szóban, ezért is szerelmesedtem bele az írásba. Huszonegy éves korom óta publikálok, novelláim különböző fórumokon és antológiákban jelentek meg. Korábban realista young adult történeteket írtam, az elmúlt években a fantasy és a sci-fi zsánerében alkotok. A Colorcom Kiadónál kiadott ifjúsági regényeim: az Ahol a part szakad és az Utazás a múltba. Ezek self publishing kötetek. Kamaszkori írásaim, a nosztalgia miatt jelentettem meg őket.
2018 júniusában részt vettem a Twister Media Kiadó [bekezdés]-programjának szinopszisíró kurzusán, továbbá 2019 februárjától július végéig elvégeztem a Trivium Egyesület regényíró szemináriumát, amelyen Diabolika című kéziratom került szerkesztés alá, és bekerültem a három legtöbb fejlődést elérő hallgató közé, ősszel pedig elvégeztem a Könyvmolyképző Kiadó Young Adult kurzusát. A 2020-as [bekezdés]-pályázat shortlist-jére került a Kékvérűek című fantasy kéziratom, sajnos, végül a zsűri más regény kiadása mellett döntött.
Online publikációim
Diabolika
Az égiek megelégelték a halandók önpusztítását, ezért egyességet kötöttek Luciferrel. A Menny kapuja bezárul, így az uralkodás a Fényhozó gyermekeire marad, a bolygót pedig démonok meg varázslények tömege lepi el kipusztítva az emberiséget. Diabolika halhatatlan lakói veszélyesek, törvényei kegyetlenek:
A fajok nem keveredhetnek.
A démonok hatalma vitathatatlan.
Küzdelem csak egy az egy ellen érvényes.
Aki egyetlen egy szabályt is megszeg, annak a napjai meg vannak számlálva. Édua már a puszta létezésével vét a démonok törvényei ellen, ezért örökös rettegésben él.
Jól kiszámítható élete felborul, amikor találkozik Diabolika utolsó alakváltójával és az ellenállás vezetőjével, Galatea Úrnővel. Édua Gyehenna biztonságos csatornáiból a lázadás középpontjába kerül. Nincs megállás! Lucifer és a Nagy Sötétség közeleg, ha valaki nem lép közbe, a világ örökre a Gonosz kezében marad!
